"Csináljunk olyan mechanizmust, ami inkább kedvez azoknak az embereknek, akiknek hosszú távú gondolataik vannak a saját jövőjükről, az ország sorsáról, az európai térségről. Hogy valami <abszurdot> mondjak, be tudja azonosítani, ki a miniszterelnök, és kicsoda az ellenzék vezére.”[…] „A Budapest parádé idején át akartam kelni az Andrássy úton, egy nyugdíjas néni méltatlankodott mellettem: <Most mondja meg fiatalember, hogy engedheti ezt Orbán Viktor.> Mondom, hát azt nem Orbán, hanem a Demszky engedi, mert ő a főpolgármester, de a néni nem hitt nekem. De ő éppúgy fog szavazni, mint az akadémia elnöke. Ez eddig rendben is volna, csak ne csodálkozzunk azon, hogy a magyar politika elment egy olyan irányba, hogy az dönti el az ország sorsát, hogy ki tudja eredményesebb megszólítani azt a hatszázezer uszkve egymillió szavazót, akinek semmilyen elképzelése nincsen még a saját életéről sem. Mert őket csak a demagógia és a bulvár eszközeivel lehet elérni.” (Kósa Lajos, 2007)
A törekvés túlzottan is világosan kérkedik: a kevésbé emberszámba menő pannóniai földi tévelygők távol tartása az urnáktól; vagyis azoké, akik még ahhoz is bagatellek, hogy tudomásuk legyen róla, ki az éppen székelő főpolgármester, illetve miniszterelnök.
Természetesen konstatálhatnánk, hogy van benne némi csilingelő racionalitás; hogy elsősorban inkább azok zarándokoljanak el szavazni, akiknek a fejükben él egy összetett és reális kép a világ folyásáról, akiknek vannak terveik a nem is oly távoli jövőre nézve, és akik mindezeket figyelembe véve sem tartoznak az elnyűtt megkeveredettek alternatív kategóriájába.
Viszont épp’ a Fidesz kormány épített fel papíron, az ideák világában egy olyan társadalmi rendszert, ahol elviekben mindenki azonos súllyal esik latba, ahol az egyik magyar segíti a másikat, s járnak kéz a kézben az eltérő nézeteik ellenére is. Ez bizony a sokat citált Nemzeti Együttműködés Rendszere, az agyonhaluzott írásremek.
Az imagined fülkeforradalom ugyanis egy jól időzített szuszra cezúrát mívelt, és pörfekt. Letisztította a port a magyarok veretes vállairól.
A NER tudniillik megbékült nyíltsággal vállalja, hogy elsődleges és legfontosabb célkitűzése összehozni a sokszínű magyar nemzet tagjait, vagyis nem csak azokat, akik jövőképpel a fejükben töprengenek Pannóniában, hanem azokat is, akik igenis pillanatnyi impressziók alapján döntenek. Hiszen ők is ezzel a joggal jöttek a világra; egyúttal az is meglehet, mi több, túlzottan is valószerű, hogy épp ennek az uszkve egymillió tétovázó, utolsó percben szavazó hirtelenlelkületűnek köszönhető a Fidesz kétharmada. Tehát az új rendszerben ők nem kevesebbé, mint hétköznapi hősökké váltak, akiknek a NER emlékplakett is köszönetet rebeg a fülkeforradalom sikeres megvívásáért.
A hősök tiszteletének efféle módozata: mindezek után pedig az a legfelháborítóbb, hogy te beszélsz Magyarországon demagógiáról, meg hatásos megszólításról, aki részese voltál a NER tető alá hozásának, amely épp e kettő ötvözésének díszdobozba applikált csúcsterméke, egy megfellebbezhetetlenül snájdig képződmény.
Cifra a helyzet, ezt nyugodtan beláthatjuk, viszont te legalább nyíltan, bár meglehetős bazári stílussal elmesélted, hogy mire gondol a pártod a regisztrációval kapcsolatban: tudatosan előidézett szavazómorzsolódás, a magyar társadalmi komplexum célirányos megmetszése, a leszakadók levágása a régóta foszladozó zsinórról.
Imígyen apránként születik meg a magyar nemzet Taigetosza.